Rómeó és Júlia

William Shakespeare

Rómeó és Júlia

 Lassan szeress s szeretni fogsz sokáig.

Eddig kétszer olvastam ezt a nagyszerű drámát. A két alkalom között volt pár év, és más fordításban is fogtam a kezemben. Először azt hittem, vagyok már elég "felnőtt", hogy értsem. De másodszorra jöttem rá, hogy ó, nem úgy van az. A könyv dráma ugye kötelező olvasmány, ezért néha ódzkodik tőle az ember. Nem rajongok én se értük, de azért mélyebben belegondolva megértem, hogy miért kötelezőek ezek a könyvek. Hiszen mi is hányszor vagyunk úgy, hogy valakinek a kezébe nyomjuk az egyik kedvenc könyvünket, hogy tessék, ezt muszáj elolvasnod! A kötelezőket pedig az élet adja a kezünkbe. Igaz, a tanár is, de nem így kell rá gondolni. Már találkoztam nem egy olyan könyvvel a sulin belül, hogy hát bizony...ez egy remekmű, és tényleg, komolyan mindenkinek el kell olvasnia. A Rómeó és Júlia is így volt, illetve van.

Az egész történetet mindenki ismeri. Színházban is sikerült látnom, a musicalt is ismerem. Örök téma, klasszikus. Egy olyan szerelmi történetet karol fel, mely minden olvasóját fényévekre tud elvinni. A nyelvezete olyan nemessé teszi, hogy nem értheti meg azt bárki. Ez tetszik benne a legjobban. 

Azonban van valami, ami nem tetszik benne... Ez idegesít is egy kicsit, hiszen olyan közel volt a szerelmesekhez a megoldás. Csak azt a levelet kellett volna elolvasni... Csak kinyitni, belepillantani. De mégsem. És ez akkora lyukat üt, hogy..nagyon fáj. Aztán pedig még meg is halnak. Mai kifejezéssel élve: no comment. Shakespeare elszúrta. De nem. Mert ha életben maradnak, akkor egy felejtőset alkot. Így viszont évszázadokon át él a neve (igaz, nem csak ez miatt a drámája miatt). Él a története, a drámája.

Tovább nem szaporítom a szót. Nekem nagy kedvencem, nagyon szeretem, még biztosan el fogom valamikor olvasni. Ajánlom minden klasszikus kedvelőnek, szerelmesnek, bánatosnak egyaránt!

Mert könnyel jegyzi majd a krónika, 
Hogy élt s halt Rómeó és Júlia.

Jane Eyre

Charlotte Brontë

Jane Eyre

Ez a könyv a pont az i betűn. Gyönyörű történet egy olyan világból, ami már elmúlt. A klasszikus regény minden oldalát csak úgy faltam. Végre egy olyan szerelmes történet volt, ami minden szenvedést megért, értelmes és művelt volt. A mai könyvektől teljes mértékben különbözik. 

Itt még teljesen jelen van a tartózkodás, az udvarlás minden gyönyörű mozzanata, a gyötrődés pusztító fájdalma, a menekülés félelme... Minden.

A történetünk azzal kezdődik, hogy a kis Jane a loowodi árvaházba kerül, mert a nagynéni már nem tűri meg a szegény árvát. Azonban itt (is) olyan dolgokat tanul meg a kislány, melyek egy érett, okos nőt faragnak belőle. Az iskolái után sok tapasztalattal már a tarsolyában házitanítónak szegődik. Így kerül Mr. Rochester házához. Azonban itt kezdenek bonyolódni a szálak... Többet nem is árulok el :) Nem szabad!

A történetben, ami alapjában véve szerelmes, rengeteg életre nevelő lecke van. Ezt csak az tudja, aki elolvasta. Így, annak ellenére, hogy most be kéne mutatnom, csupán csak ajánlom mindenkinek. Ezzel a történettel sokat tanulhattok lányok. Én csak azt bánom, hogy nem korábban olvastam el. Úgy hiszem és érzem, hogy Charlotte Brontë ebben a könyvében egy olyan erkölcsös világot írt le, ami már soha többé nem lesz ezen a földön... Hacsak nem változunk meg :)

Talán ez a könyv segít elindulni azon az úton. Mert kinek nincs még elege a pávákból? ;) Nem lenne jobb mindenkinek egy Mr. Rochester? Huppsz....psszt!

Ezzel a könyvvel is úgy vagyok, hogy csak pihegek, nem tudok összefüggően beszélni róla, mert olyan mély üzenete volt, hogy nehéz azt szavakba önteni. 

Azt csak a szív érti.

_______________________________________________________________

Szerető szem kell hozzá, semmi egyéb. Aki szeretettel nézi az arcát, az szépnek fogja találni. Azt is mondhatnám, hogy a férfias erő és bátorság nagyobb hatalom, mint a szépség.

Magát szeretem, maga kis kobold, így szeretem, ahogy van, mit bánom én, hogy szegény és jelentéktelen, hogy kicsi és csúnya! Imádom magát, Jane!

Nincs nagyobb boldogság, mint ha szeretnek bennünket embertársaink, s mint mikor úgy találjuk: jelenlétünk hozzájárul ahhoz, hogy jól érezzék magukat.

A figyelő fül oldja meg a mesélő nyelvét.

Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.