2015. augusztus 2., vasárnap

Wesley, kedvesem

A hónap és a kihívás első könyve egy Arany pöttyös könyv: 



Stacey O'Brien
Egy bagoly és egy lány különös és különleges története

Wesley, kedvesem


Nagy élmény ez a könyv. Egy igaz történetet mesél el az írónő. Ő maga a főhős, a mesélő. A másik főhős - ha szabad így fogalmazni - pedig Wesley, egy gyöngybagoly. Állatszerető embereknek szinte kötelező elolvasni ezt a könyvet. Sőt, azoknak is, aki nem annyira állatbolond! 
     Arról a csodálatos 19 évről számol be az írónő, melyet Wesley-vel tölthetett. A kalandokról, a csintalanságokról, a magával ragadó szeretetről. Nem éppen egy regény, de nem is kell, hogy az legyen. Ez a történet már magában remek. Különös és különleges, mert nem botlunk egy könnyen senki olyanba, akinek lenne egy baglya. A különlegesség pedig abban rejlik - szerintem -, hogy az emberek mennyire alábecsülik a természetet, az állatokat. Mindazt, ami nem ő. A könyvben nagyon sok helyen eszmélünk rá arra, hogy egy állat mennyire őszinte, hogy nem a hibákat látja a másikban, hogy neki is szüksége van másra... 
     Azonban nem csak ilyen megindító gondolatokat rejtenek a lapok. Stacey rengeteg mindent tudományos szemszögből is elmesél. Így aki valami ilyesféle szakma után kacsingat, annak ez a könyv igazán meghozza a kedvét. 
     Találkozhatunk ugyanakkor néha kicsit undorító részekkel is, de hát kérem...a való életről szól ez a könyv! Ilyen is van, ez a természet része. Igazán nem gyomorforgató dolgokra kell gondolni :) Csupán egy-pár egérgyilkosság, egéremésztés és hasonló folyamatok vannak leírva. Ezek nélkül nem is lenne igazi a történet. 
     Ami számomra a legkülönlegesebb volt, az az, hogy az írónő az életét áldozta fel Wesley-ért, és Wesley ezt hálával és köszönettel fogadta... Nagyon is tudatában volt a madár, hogy mi történik körülötte, hallgatott az "anyai szóra", és senki sem mondta neki, de ő mégis tudta, hogyan kell szeretni és védelmezni. Azonban nem csak ezt tudta. Wesley maga tanult meg repülni. Nem volt anyja, aki megtaníthatta volna, ő mégis - igaz, nem éppen fiókakorában - ráérzett a dologra, és ügyesen szelte a levegőt.
     Wesley egész életében ragaszkodó madár volt, talán párjának tekintette Stacey-t, de ő is ugyanúgy ragaszkodott hozzá. Ez a szoros kapcsolat a könyvben lapról lapra közelebb visz minket a történethez, ahhoz az érzéshez, amit az írónő átélt. A könyv vége azonban szívszorító, ahogy az élet vége is, de nem keserít el. Ez az élet rendje, és el kell fogadnunk. 
     Mint általában, ha elolvasok egy könyvet, ez után is azt kívántam, bár folytatódna még, bár többet tudhatnék róla... Egy szóval ez a könyv csodás.
     Összességében tehát: szívmelengető, különleges, humoros (!) és tanulságos. Ha igazán átéljük, érezzük, hogy mi is közelebb kerülünk a történet által Istenhez....