Oldalak

2015. augusztus 28., péntek

Egy kis kémia

Hidrogén? Imádom. Ráadásul
lányként ábrázolva? Sőt,
még cuki is! Itt a helye ;)
Ó, igen... Mindjárt itt a suli. Ne is mondjam, mi? ;)Elhiszem, én se szívesen gondolok rá, de ha mélyebben végiggondoljuk, ezek azok az évek, amikor az alapműveltséggel együtt egy kis plusz (hasznos) információt is magunkba szívunk. Természetesen a jó pap is holtig tanul, így tartja a mondás. Ezért is gondoltam arra, hogy megosztom veletek az alábbi kémiával kapcsolatos "rajzokat". Én magam nem túlzottan szeretem a kémiát, de ha megértem, átlátom, akkor szívesen tanulom. Tavaly vettük a periódusos táblázatot, szóval az alábbi információk nagy részét már tudtam, de azért akadt új is közöttük. Mondjuk, ha tavaly találkozom ezzel a képsorozattal, akkor biztos kidekorálom velük a füzetem. Nem nyomtatásra gondoltam.. Inkább rajzoltam volna őket. Mondjuk nem lennének publikusak, nem vagyok akkora rajzmester. De tény, hogy élvezetesebbé tették volna a tanulást :) Nem baj, majd megteszi ezt más. Ez is egy ok, hogy ma ilyen "cikket" publikálok. Az összes képet itt találjátok meg, én csak válogattam közülük... Jó szórakozást mindenkinek hozzá - igazán szórakoztatóak! :)))

A nitrogén is nagy
"kedvenc" volt...
Érdekes anyag, a rajz
pedig nagyon jó!

Az életet adó kétatomú oxigén ilyen
szőkehercegekkel ábrázolva... Minden lány megjegyzi ;)

Mintha csak magamat látnám
reggelente...

A titán igen fontos az ékszerészetben. Így minden kreatív alkotónak és viselőnek tudnia kell!

Na, ez miért van itt...
Behaltam ezen a rajzon :D
Ráadásul tűzijáték, amit nagyon
szeretek :)

Egyértelmű, hogy egy ilyen őrült fej, nem maradhat ki a gyűjteményemből :D

Imádom az ezüstöt, szóval ezt
is hoztam.. Ha pedig az oxigént
a csajok, akkor ezt a srácok
fogják szerintem könnyen meg-
jegyezni :P

Ha már Európa a hazánk, neki is itt a helye :)

Na, ezt érdemes tudnia minden
ékszeralkotónak! ;) Lehet vele
menőzni. 
Miket nem tanít meg a kémia... A végén még görögül is fogunk egy kicsit konyítani! A rajz pedig magáért beszél :D


A mai világban érdemes lega-
lább ennyit tudni a sok kütyüről!
A polónium igen híres és érdekes anyag. Megértem Marie Curie-t...

Ha pedig már polónium, akkor Madam Curie-nek is itt a helye :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá Te is! :)