2015. augusztus 4., kedd

A lány, aki tud repülni

Victoria Forester

A lány, aki tud repülni



Ez a regény hatalmas élmény volt számomra. Régen kinéztem magamnak, de amikor alkalmam volt, mégsem vettem meg... Hogy miért? Talán, mert ijesztő volt a borító a fülszöveg pedig túl aranyos hozzá. Érdekes kifogások. De aztán mégis megvettem - igaz, használtan, de kitűnő állapotban. Abszolút nem bántam meg. Eleinte fogalmam sem volt, hogy mit várok tőle, de aztán a történet úgy beindult, hogy nem értem rá ezen gondolkodni. 
A könyv első mondata már kaland - "Piper elhatározta, hogy leugrik a tetőről." Nem akármilyen tetőről ráadásul. A McCloudok házáról. Ahol már a család ősidők óta élt, Lowlandben. Amikor erre az elhatározásra jut Piper még kislány, és mégis annyi határozottság van benne, hogy meg meri tenni. Az olvasó is végigizgulja vele az ugrást, holott tudjuk, hogy főhősünk nem fog már az első oldalon meghalni. Mégis izgalmas. Az ugrás ugye sikerül és Piper repül.  De nem itt kezdődik a történetünk... 
Az első pár oldal után visszakanyarodunk a kezdetek kezdetére! Amikor is Betty közel húsz évnyi meddőség után állapotos lesz. A vidéken élő asszony és férje, Joe nem gondolják helyénvalónak ezt, lehetetlennek is gondolják, mit fognak szólni mások... Viszont ezek ellenére is napvilágra jön Piper. Az a Piper, aki már csecsemőkorában is lebegni tud anyja megdöbbenésére. Eleinte próbálják titkolni, az idő múlásával - évekről beszélek - megtiltják a kislánynak, hogy repüljön. Piper dacosan ellenszegül, de érezzük mi is, hogy ez a lételeme. Nem tud nélküle élni.
Egyszer aztán egy ünnepségen játszani kezd a többi gyerekkel - nem igen voltak barátai, és megörült, hogy beveszik a csapatba. Azonban annyira szeretné, ha az ő csapata nyerne, hogy megfeledkezik a szüleinek tett ígéretéről, miszerint nem fog repülni, és megmutatja mindenkinek a különleges képességét. Persze nem szánt szándékkal, hanem a játék hevületében, amikor neki kell elkapnia a labdát. 
Mindenki döbbenten figyeli, hogyan kapja el röptében a száguldó labdát.... Természetesen ők nyernek, de elkezdenek az emberek félni Pipertől. A kislány nehezen viseli, hogy nem tud barátokat szerezni, és félnek is tőle, mindenki elillan az ünnepségről. Az ördög művének látják őt.
Azonban egy nap  egy különleges hölgy érkezik a tanyára. Dr. Letitia Hellion, aki megoldást kínál. Menjen vele Piper egy különleges bentlakásos iskolába. A leány nehezen, de beleegyezik, még ha el is kell szakadnia szeretett szüleitől. Dr. Hellion behízelgő modora eleinte igazán kedves, de tudtam, hogy ez nem lesz mindig így... 
A történet ezután indul be igazán.
Megismerkedünk Conraddal is, aki egy pöffeszkedő, utálatos, piszkálódó seggfej fiúcska. Azonban fordul egyet a kocka.
Kiderül, hogy az intézetben igazából mi folyik: minden ami különleges, azt megpróbálják a kutatók normálissá tenni. 
Itt van a bibi, a bonyodalom és az is, ami engem megfogott.
Piper rájön az igazságra és Conraddal próbálnak segíteni mindenkin, de a feladat nagyon nehéz... 
A történetet nem részletezném tovább. Mindenki tudhatja, hogy mi lehet a vége... :)
De mégis miért mesélek róla ennyit? Miért lett a kedvencem?
Mondhat nekem bárki bármit erről a könyvről, nem érdekel. Lehet, nem a legtökéletesebb könyv, de nem is erről van szó. Számomra Conrad egy olyan ember képét tükrözi, aki ebben a világban próbál kitörni a gyárszalagról. Hiszen mi történik manapság? Befolyásolnak minket, tömeggé tesznek! Ő az, aki a maga módján ugyan, de harcol ez ellen. A saját szabadságát akarja kivívni. De nem feledkezik meg másokról sem. Piperben találja meg a társat, akiről úgy gondolja, hogy ajtót nyit a szabad életbe. Kisgyermekekről van szó, nem szerelmes történet ez. De a gyermekeknél senki sem látja tisztábban a helyzeteket, az életet, a valóságot, az igazságot. 
Úgy gondolom, hogy ez a könyv igen is felnyitja a szemünket, hogy észrevegyük, mi folyik körülöttünk. Mesébe illő történet ez, de nem szabad alábecsülni.
Ereje van!