William Shakespeare
Rómeó és Júlia
Lassan szeress s szeretni fogsz sokáig.
Eddig kétszer olvastam ezt a nagyszerű drámát. A két alkalom között volt pár év, és más fordításban is fogtam a kezemben. Először azt hittem, vagyok már elég "felnőtt", hogy értsem. De másodszorra jöttem rá, hogy ó, nem úgy van az. A könyv dráma ugye kötelező olvasmány, ezért néha ódzkodik tőle az ember. Nem rajongok én se értük, de azért mélyebben belegondolva megértem, hogy miért kötelezőek ezek a könyvek. Hiszen mi is hányszor vagyunk úgy, hogy valakinek a kezébe nyomjuk az egyik kedvenc könyvünket, hogy tessék, ezt muszáj elolvasnod! A kötelezőket pedig az élet adja a kezünkbe. Igaz, a tanár is, de nem így kell rá gondolni. Már találkoztam nem egy olyan könyvvel a sulin belül, hogy hát bizony...ez egy remekmű, és tényleg, komolyan mindenkinek el kell olvasnia. A Rómeó és Júlia is így volt, illetve van.
Az egész történetet mindenki ismeri. Színházban is sikerült látnom, a musicalt is ismerem. Örök téma, klasszikus. Egy olyan szerelmi történetet karol fel, mely minden olvasóját fényévekre tud elvinni. A nyelvezete olyan nemessé teszi, hogy nem értheti meg azt bárki. Ez tetszik benne a legjobban.
Azonban van valami, ami nem tetszik benne... Ez idegesít is egy kicsit, hiszen olyan közel volt a szerelmesekhez a megoldás. Csak azt a levelet kellett volna elolvasni... Csak kinyitni, belepillantani. De mégsem. És ez akkora lyukat üt, hogy..nagyon fáj. Aztán pedig még meg is halnak. Mai kifejezéssel élve: no comment. Shakespeare elszúrta. De nem. Mert ha életben maradnak, akkor egy felejtőset alkot. Így viszont évszázadokon át él a neve (igaz, nem csak ez miatt a drámája miatt). Él a története, a drámája.
Tovább nem szaporítom a szót. Nekem nagy kedvencem, nagyon szeretem, még biztosan el fogom valamikor olvasni. Ajánlom minden klasszikus kedvelőnek, szerelmesnek, bánatosnak egyaránt!
Mert könnyel jegyzi majd a krónika,
Hogy élt s halt Rómeó és Júlia.
