2015. augusztus 11., kedd

Lúzerek és bálkirálynők

Alyson Noel

Lúzerek és bálkirálynők

 

Előre szólok, hogy kemény kritika. Nem tetszett. Most döntsd el, hogy folytatod-e az olvasást!


Februárban szereztem be használtan. Régóta el akartam olvasni, és kaptam a lehetőségen, hogy van olcsóbban eladó. Azt hiszem csak ez mentett meg attól, hogy kirohanjak a világtól. Ebben a vásárlásban az egyetlen vigaszom az volt, hogy valaki más keresett rajta - nem pedig a könyvesboltban "nyelődött" el a pénzem.
Rettenetesen megbántam. Mindenki kérdezte körülöttem, hogy "Jéé, mit olvasol? Jó?" stb. Erre ment a válaszom egy grimasszal: "Könyvet, amúgy meg olyat, amit te sose fogsz elolvasni, mert nem engedem." Lehet túl kritikus, de én komolyan nem értem, hogy másnak miért tetszett...
A történet csupán (!) annyi, hogy Rio új iskolában kezdi az évet. Belenyal a "lúzerek" életébe, majd alaposan belekóstol a "menő" világba.
Röviden ennyi.

Azonban, hogy miért nem tetszett?
Ez a könyv egy üres lötyögés. A valódi értékek a béka segge alatt maradnak, és egy tipikus amerikai jelenetben találjuk magunkat. Hiszen ott is játszódik! Lehet velem van a baj, és már annyira kinyílt a csipám, hogy teljesen átlátok ezen a 300 oldalas semmin. Szerintem ilyen történetet mindenki tudna írni, sőt még jobbat is. A bili ott borult, amikor a főhősünk, Rio bevette az első tablettát. Fogalmam sincs mi volt az, örülök, hogy elfelejtettem. Ennél a pillanatnál azt hittem, hogy tűzre vetem a könyvet. Persze már az sem tetszett, hogy anyjának engedelmeskedve topmodell kis csinibaba lett. Ezzel persze nem azt mondom, hogy más ne fogadjon szót az anyjának! Van különbség.
Felháborodtam, amikor a végére érve sip-sup minden rendbe jött, happy end, kinyílt a szeme. A többi 290 oldalon át mit csinált???

Ha mégis szeretnék valami jót mondani erről, talán az lenne az, hogy az írónő arra akart rámutatni (?), hogy mennyi ilyen van a világban, és hát jó lenne felébredni a butulásból. De ha ez is volt a szándéka, akkor szerintem nagyon félrelőtt. 

Ahol szerintem sántítanak a dolgok, tehát nem reálisak:
  • Én, ha valahova elmegyek, új iskolát kezdek, ott becsületesen bemutatkozok, kezet nyújtok, és ismerkedek
  • Ha ez megvan, MAGAMAT ADOM! -> hiszen ahányszor új közösségbe kerülünk, ott mindig tiszta lappal indulhatunk, újra kezdhetjük a barátkozást
  • Ha mégis elkanyarodunk igazi önmagunktól, ez előbb utóbb kiérződik, és ott vagyunk a baj közepén -> nos, erre Rio is ráérzett, de mindig elfojtotta magában. Miért? Számomra így egy önmarcangoló, már-már depis csajnak számít.
  • Az a barát, akire az életemet bíznám, nem az, aki drogokra szed rá. Ezt érzem is a szívemben. Miért? Mert érző emberek vagyunk, akiknek van saját tudatuk!
Legyünk már kicsit bátrabbak emberek! Ha valami nem stimmel az életünkben, változtatunk rajta, mihánt lehet, nem?
Mint már írtam, lehet bennem van a baj, és én járok túlságosan máshol, de a tömeg embernek ez szórakozás lehet. Nekem egy züllés volt, ahol a lúzereknek titulált emberek (ketten voltak, jól emlékszem?) jelentették az igazi értéket, mint mondjuk a mai világban egy Jókai kötet a könyvespolcodon. 
Kövezzetek meg, ha nincs igazam.
Na, de ez egy könyv, igaz? És egy könyvben mindent szabad. Rendben, fogadjuk el ezt a jellemet ezzel a történettel. Csodavilágba lépünk, egy csaj hánykolódik a suli hierarchiájában. Szegény. 
Bocs, de még mindig gáz a történet. Kit érdekel egy olyan lány, aki végig saját magával áll szemben, és totál be van tojva attól, hogy kiálljon magáért??? 

Ma is vannak ilyenek. Kamaszok, keresik a helyüket a világban, a suliban...bárhol. De óóó, hol van az a világ, ahol a fiatal a sarkára mer állni, mögötte a család, és helyt áll az életben? Miért vagyunk itt? Én pedig miért kesergek? :( 
Nem folytatom tovább... Egyszerűen: beteg világban élünk.
Ébredjetek...